Múltba révedő tekintetünk egyre csak búsong a zsarus-flaszteres, bűnözős, kemény és élvezetes akciófilmek hiánya miatt. Richard Donnert azonban mintha nem érdekelné, hogy elszaladt a feje felett az idő: legújabb filmjét a klasszikus akciófilmek stílusában rendezte.

Az akciómozi széles palettáját mondhatta megáénak a kor, ahol az "on demand" műélvezet átfutási ideje pontosan megegyezett a papucsban slattyogás sebessége és a legközelebbi ütött-kopott videótéka távjának hányadosával. A tékában előre köszönt nekünk a fogpaszta vigyorú Gary Busey, Don "The Dragon" Wilson tökéletes angolsággal érdeklődött hogylétünk felől, míg a sarokban Steven Segal cizellált arcmimikájával kápráztatta el az arra tévedőket. Az akciófilmek mindenhol jelen voltak: egy fáradt nap után, jó közérzetünk megőrzéséhez legalább annyira kellett egy Szív Tv-n vetített Véres ököl 3 szintű, őszintén buta, de szerethető B-mozi, mint a felcsigázott lelkiállapot, ami a 48 óra második részének moziba kerültével töltötte el az embert.

Sokan akkoriban pillanatterméknek gondoltak az akciót, de lám-lám, már az azóta eltelt rövid idő is mást sejtet. A Bruce Willis hőskorában készült Die Hard trilógiává érése, vagy épp Donner Halálos fegyverének kvadrológiába torkollása, John Woo Ál/arc-a, Michael Bay Bad Boys-a és Sziklája alig tíz éves sztorik - máris klasszikusként tekintünk rájuk, ami közel sem véletlen. E filmek, filmfüzérek kiforrottságukkal szintézisévé lettek egy mögöttük álló majd húsz éves hagyománynak - a "klasszikus akciófilm" hagyományának.

Utána meg nyissz - mintha az egészet elvágták volna. Talán csak a filmesztéták és a filmtörténészek tudják pontosan, hogy mi lehetett az oka de a klasszikus akciófilm, mint tömegfilm korszaka leáldozott. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne keletkezett volna ilyen stílusú mozi, de a fontosabb darabok már egyértelműen egy új korszak gyermekei voltak.

Szó sincs arról, hogy a szimplán zsarus akciónak ne lenne létjogosultsága, Richard Donner 16 utcája valahogy mégis furcsa, avíttas hatást kelt. A történet a megzuhant, szétcsúszott zsaru toposzával indít. Bruce Willis majd két emberöltő óta rója az utcákat a rend és tisztesség megrögzött őreként; mára azonban megfáradt, talán azt venné legszívesebben, ha a nyugdíjazásáig mindenki végérvényesen leszállna róla. Bármennyire nem fűlik hozzá a foga, egy tanúkíséretet mégis a nyakába sóznak, hiszen csak ide kell átkísérnie a delikvenst a bíróságra, alig 16 utcányira az örstől.

A dolgok mégsem mennek annyira könnyen, mint gondolná. Sem az átjutás, ha a közelben a tanú életére korrupt zsaruk vadásznak, sem pedig a megbékélés a dologgal, hogy erre a kollégák a világ legtermészetesebb dolgaként tekintenek. Halnia kéne egy ártalmatlan fekete tanú-fickónak (Mos Def) csak azért, mert néhányan így gondolják a rendőrség becsületére hivatkozva? A Jack Mosley néven futó Bruce Willis kissé máshogy értelmezi a rendőrség becsületének fogalmát és ezt itt most nem hajlandó benyelni. Továbbra is tükörbe kíván nézni ugyanis, és többé az sem érdekli már, ha konoksága az életébe kerül.

A 16 utca egyenes vonalú akciófilm, olyasfajta százszor és kevésbé szájbarágósan lefektetett morális kérdésekkel, mint a becsület kontra, pénz vagy a muszáj-hősöket előrehajtó igazságérzet felsőbbrendűsége. Bruce Willis tuti, hogy mára a szövegkönyv egyetlen sorára sem emlékszik, a karakterét viszonyt remekül hozza rutinból (mint mindig, ha hasonló szerepet osztanak rá).

A moralizálós-mondanivalós underground hip-hopperkedésből megélhetési színésznek nyergelt Mos Def Capote-ésan rájátszott, idegesítő nyávogása azonban inkább ront, minthogy javítana az összélményen. Lefogadom, hogy a kedves nézőközönség hetvenöt százaléka öt percenként legszívesebben jól felpofozná Bruce Willis helyében - a rendezővel egyetemben, aki képtelen volt ráncba szedni az alakítást egy épkézláb színészvezetéssel.

David Morse-ra ugyanakkor egy szavunk sem lehet, nem is lehetett rá soha - korunk egyik legprofibb karakterszínésze is nevét adta ehhez a középgyenge produkcióhoz. Ellőtt pár vaktöltényt, nézett néhány szúrósat, a szünetekben meg biztos finom volt a kávé. Aki hitelességből jeles, ott nincs mit magyarázni.

Mindent összevetve, a 16 utca erőtlen kacsintás a klasszikus akciófilm fénykorának hagyományai felé. Tipikusan azok egyszernézősei közé tartozik, a Szív Tv-sek közé, csak éppen a legyártás késett meg egy jó tíz-húsz évvel. Van benne Bruce, meg pisztoly, meg zsaruk, meg rendőrjelvények, 'oszt az jó - már akinek.

Ennélfogva a rajongók becaplathatnak rá és még arra is meg van az esély, hogy csinos nosztalgia-party kerekedik az estéből. Az olyan elhamarkodott véleményeket azonban, amelyek a filmre mint az akciófilm-reneszánsz első hírnökére tekintenek, egyelőre iparkodjunk nem komolyan venni. Bízzunk benne, hogy a korszak tényleg eljön, de az egészen biztos, hogy nem az ilyen színvonalú filmektől.